TEJ-SAJT-VAJ ÜZLET – Vajda János története

Apró tárgyakból lassanként összeáll a családunk története. Egy 1918-as fényképre, amelyet én a családi albumban láttam, de tulajdonképpen levelezőlapnak használták, hátul rá van írva, hogy ki küldte kinek, mikor (1918-ban) Galgócásról, a Nasici gőzfűréztelepről. Néhány hónappal ezelőtt egy fiatalabb rokonunk talált az interneten a Fortepan gyűjteményben egy fotót: egy üzlet fotója, rajta a felirat, hogy Pauncz. És ez azért izgalmas, mert a történetnek van eleje és vége, de nincs befejezve, mert ma még nem tudom, hogy ez az üzletünk melyik volt az öt közül. Tudom a címeket, de még meg kell keresnem, hogy ez hol volt.

A nagyapám 1900-ban született Tiszaburán, Pauncz Dezsőnek hívták, és amikor az albumban talált kép készült, és elküldte egy rokonának, akkor ő egy gőzfűrésztelepen, a Nasicinál dolgozott gyakornokként. A Nasici egy fabank volt, és annak a központja a Nádor utcában a mai OTP székház volt, ez a vállalat építtette azt az épületet. A fabank olyan cég, amely mindennel foglalkozik, ami fa, de nem csak ad-vesz, hanem foglalkozik a fával mint nyersanyaggal, mint tőzsdei árucikkel is. Nagyapám tehát ott dolgozott gyakornokként, gondolom, azért, hogy kitanulja ezt a szakmát. 1938-ig dolgozott ott. 1938-ban a zsidótörtvényeket odáig finomították, hogy már a vállalatoknál is megszabták, hány százalék zsidó alkalmazottjuk lehet. Akkor ez a vállalat körülnézett a saját zsidó származású munkatársai között, és azt mondták a nagyapámnak, hogy „Pauncz úr, magának van egy anyósa, akinek van a Fővám téri vásárcsarnokban egy tej-vaj-sajt üzlete.” (Ez az üzlet már elég régóta megvolt, mert a dédapám, Pauncz Gyula az 1910-es években alapította, és az özvegy dédnagymamám ebből a kis üzletből nevelte az öt gyerekét.) Szóval 1938-ban azt mondták a nagyapámnak, hogy „magának van egy anyósa evvel az üzlettel, magának van hova visszamenni, tehát magát fogjuk most kirúgni, maga próbálkozzon valamit ezzel a helyzettel”. És akkor az én nagyapám a vállalati tapasztalatai alapján abból az üzletből viszonylag gyorsan, három-négy év alatt fejlesztett fel egy Pauncz tej-sajt-vaj üzlethálózatot itt Budapesten. Öt üzlet volt, és a nagyanyám és a négy testvére mindegyik felelős volt egy-egy üzletért. Még gyerekkoromban láttam a József Attila utcában, mikor kialakították az árkádokat, a falon a Pauncz név betűinek a nyomát. A nagyapám szép üzleteket akart csinálni, és itt a képen is látszik, hogy a dekorativitásra törekedtek. Most nem akarok belemenni a részletekbe, hogy a családtagok közül ki melyik koncentrációs tárbort járta végig, de az ötvenes években ezeket az üzleteket államosították. A nagyapám, sőt az egész család elvesztette az egzisztenciáját, de dacára annak, hogy mindenüket elvesztették, azért nálunk az oroszokat soha nem lehetett szidni, meg a rendszert sem. Ők mind úgy érezték, hogy nekik ez a rendszer adta vissza az életüket.

• 

•