TANÍTÓNŐK ERDÉLYBEN – Bárányi Ildikó történetei
Esküdj! Erre is, arra is
A huszadik században az erdélyi magyar közalkalmazottak és köztisztviselők háromszor tettek hűségesküt arra, hogy elfogadják (a határmódosítások miatt) éppen regnáló új államhatalmat. Trianon után a Román Királyságra, a második bécsi döntés után Horthyra és az ezeréves Magyarországra, majd 1947-ben ismét a Román Királyságra.
Szebeny Piroska örmény gyökerekkel is rendelkező székely tanítónőnek, aki anyai nagyanyám testvére volt, csak kétszer kellett letennie a hűségesküt, hiszen tanítónői oklevelét 1940-ben szerezte. A két esküokmány megmaradt, az elsőt 1942 nyarán, a másodikat 1947 januárjában írta alá, hogy tovább taníthasson.
Az eskük szövege és nyelve is érdekes.
A magyar verzióban „esküszöm a Mindenható Istenre, hogy Magyarországhoz, annak alkotmányához és Magyarország Kormányzójához tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetem […], és a gondjaimra bízott ifjúságot a magyar Haza szeretetében és valláserkölcsös szellemben fogom nevelni!”
A román verzió kétnyelvű volt. Románul és magyarul is szerepelt a szöveg egyazon oldalon. Itt is hűséget kellett esküdni a királyhoz és a haza érdekeihez, megígérni, hogy semmi olyat nem tesz az aláíró, ami az állam rendjét veszélyezteti, de arra nem kellett esküdni, hogy a román haza szeretetére neveli majd a rábízott ifjúságot….
Szebeny Piroska édesanyja, Tódor Rozália (az én anyai dédnagymamám) szintén tanító volt, mint ahogy nagyanyám is. Rozáliától is megmaradt a két esküokmány, amelyeket ő 1941-ben és 1947-ben írt alá.
Érdekes megjegyezni, hogy a magyar okmányban Szebeny Antalné sz. Tódor Rozáliaként szerepel, míg a román esküben Szebeny Rozáliaként. Az erdélyi magyarok sosem alkalmazták a Magyarországon megszokott asszonynevet. Ott a férj családneve és a nő keresztneve lett az új név a házasság után.
A Tisztogató Bizottság
1945-ben a kommunisták még nem rendelkeztek számottevő pozíciókkal Romániában, ezért a történelmi pártokkal (a szocdemekkel, a parasztpárttal, a nemzeti liberálisokkal és nem utolsó sorban a baloldali Magyar Dolgozók Országos Szövetségével) közösen megalapították az Országos Demokrata Arcvonal nevű „társadalmi koalíciót”. Ez az ODA volt hivatott többek között megvizsgálni az 1940–1944 között Magyarországhoz visszakerült, majd ezt követően ismét a Román Királyság részévé vált észak-erdélyi területek lakosságának politikai múltját és magatartását. Igazolásuk nélkül senki nem kapott munkát a közszolgálatban.
Anyai nagyanyám, Szebeny Mária és az ő édesanyja, született Tódor Rozália mindketten tanítónők voltak, így nekik be kellett szerezniük az igazolást, hogy a „magyar időkben” is „megfelelően” viselkedtek, mert csak így taníthattak tovább.
Együtt mentek hát el a Tisztogató Bizottsághoz (milyen beszédes név…) 1945. július 30-án, s ekkor szerezték be a kétnyelvű (!!) Határozatot, amely szerint a hatóság „… lakos múltbani politikai és társadalmi magatartását kivizsgálta és személye ellen semmiféle kifogást nem talált”.
Úgy látszik, az sem volt kifogásolható, hogy alig négy évvel azelőtt felesküdtek Magyarországra és annak kormányzójára (a Mindenható Istenen kívül, persze), és arra, hogy a rájuk bízott ifjúságot a magyar haza szeretetére nevelik.
Nagyanyám már nem sokáig örülhetett a Tisztogató Bizottság pozitív döntésének, mert két hónap múlva, 1945 szeptemberében (alig huszonkilenc évesen) flekktífuszban elhunyt.
Nyugdíjszámítás
Anyai dédnagyanyám csakúgy, mint a lányai, tanítók voltak Erdélyben, vagyis közalkalmazottak. Éppen ezért a változó rezsimek mindegyike elvárta, hogy felesküdjenek rá, ha tovább akarnak tanítani, ráadásul a „magyar időkben”, vagyis az Észak-Erdély visszacsatolása alatti időszakban végzett tevékenységüket a visszatérő román hatalom Tisztogató Bizottságokban vizsgálta.
Ezek után azt hihetnénk, hogy amikor Szebeny Rozália 1947-ben nyugdíjba ment, a románok nem vették figyelembe a magyar idők alatt végzett szolgálatait.
Tévedés!
Nyugdíjelszámolási lapján gondosan fel van tüntetve az 1940. szeptember 1. – 1945. március 31. közötti időszak, amelyre precízen kiszámolták, hogy mennyi kereset illette volna meg, ha román fennhatóságú területen tanít, majd ez után kiszámolták az őt megillető nyugdíjat is.
