EVŐESZKÖZ A BERGEN-BELSENI KONCENTRÁCIÓS TÁBOR TISZTI ÉTKEZDÉJÉBŐL – Solt János története
Anyám 1913-ban született Budapesten, 1931-ben érettségizett. Az iskolában angolul és németül tanult, és érettségi után az Első Angol-Magyar Cérnagyárban kapott tisztviselői állást. Ott dolgozott mindaddig, amig a zsidótörvények miatt, utolsó zsidóként ki nem kellett őt tenni a gyárból. Nagyon szerették, egy skót főnöke volt. A munkahelyén angolul dolgozott. Ez később még javára vált.
1944. november 9-én hurcolták el koncentrációs táborba. Nem tudom, honnan vitték el, nem tudom, milyen módon került a transzportba, amely Bergen-Belsenbe vitte. Bergen-belseni „élményeiről”, körülményeiről – nem túlzás –, soha egyetlen egy szót sem mesélt. Elejtett félszavak kerültek a tudomásomra, farkaskutyákról, Appelplatzról és arról, hogy a túlélést annak köszönhették, hogy 1944 végére tönkrementek a krematóriumok abban a táborban. Még egy dologról hallottam tőle, hogy a foglyok összevesztek az őrök konyhájáról kidobott krumplihéjakon. Ez a történet Gárdos Péter Hajnali láz című könyvében is meg van örökítve; ez a könyv a szerző apjáról és édesanyjáról szól, aki szintén Bergen-Belsenben volt, és ő is leírja ezt a krumplihéjas szörnyűséget.
1945. áprilisában angol csapatok szabadították fel a tábort. Anyámnak tífusza volt, alig több, mint harminc kilósan. Egy falatot nem tudott lenyelni, és ennek köszönhette az életét, mert aki akkor enni tudott, az abba halt bele. Anyámat egy angol katonai kórházban gyógyították meg. Angol és német nyelvtudását hasznosítva tolmácsolt a német hadifoglyok kihallgatásánál egészen 1945 szeptemberéig. Nem tudom, miért hagyta akkor abba, talán befejeződtek a kihallgatások, vagy neki lett ebből elege, erre soha nem derült fény. A lényeg az, hogy 1945 szeptemberében végre hazajött. Hazajött, és újra állást kapott az Első Angol-Magyar Cérnagyárban. Ez rendkívül hasznos dolog volt az akkori inflációs időszakban, mert a fizetésének a túlnyomó részét cérnában kapta. És ez a cérna akkoriban – hiszen le volt rongyolódva Budapest és egész Magyarország –, kemény valutának számított. Ez nagy segítség volt, egyrészt abban, hogy túléltünk, másrészt, hogy a nagyapám újra tudta indítani a fűszerüzletét. És anyám mindaddig az Első Angol-Magyar Cérnagyárban dolgozott, míg azt nem államosították, sőt még utána is egy darabig, aztán bekerült a minisztériumba, de egész életében a textiliparban dolgozott.
A villát és a desszertkést az angol katonai táborban végzett tevékenysége emlékére hozhatta el. Mindkettőbe bele van gravírozva, hogy Offizierheim Bergen, vagyis a tiszti ház étkezdéjéből valók. A tábor felszabadításakor az iratokat is részint angolul, részint magyarul töltötték ki, és van még egy ráadás tárgy: egy spulni cérna, ami még megmaradt az Első Angol-Magyar Cérnagyár termékeiből.
Az édesapámat 1941-ben behívták munkaszolgálatra, néhányszor haza tudott jönni, megmaradt néhány eltávozási jegy. Fogalmunk sincs, hogy hol pusztult el, hogy pusztult el. Anyám soha nem ment férjhez, ezért aztán testvérem sincs. A nagymamám, apám édesanyja a haláláig várta vissza a fiát.
