GRÓFI BIRTOK PARCELLÁZÁSA: ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS – Kánai Gyuláné Gizella története
Gyáli vagyok, mert bár Pesten születtem 1950-ben, de a szüleim a kórházból már idehoztak. Itt végeztem el az iskoláimat és Gyálon dolgoztam harmincnyolc éven keresztül. Tanítottam több iskolában. Igazi tősgyökeres, ízig-végig gyálinak számítok.
Gyári munkás nagymamám, hatgyerekes özvegyasszony nevelte édesapámékat. Meglehetősen szerény körülmények között éltek Pesten bérlakásban. Amikor apukám meg az öccse dolgozni kezdtek, akkoriban parcellázták Gyálon a Károlyi-birtokot. Nagyon szépen, fasorokat ültettek, tulajdonképpen azok jelentették az utcákat. Két akácsor között volt egy-egy utca. Megfizethető áron adtak egy-egy telket. Ez a megfizethető ár is drága volt ahhoz édesapámnak, hogy egymaga vegye meg a telket, ezért az öccsével ketten vásárolták meg. A dolog érdekessége az, hogy az adásvételi szerződés 1940 márciusában jött létre, apukám 1918. szeptember 28-án született, és az akkori törvények szerint még kiskorúnak minősült a huszonegy évével, az öccse meg pláne, mert az 1920-ban született. Így a törvény szerint a nagymamám lett a kirendelt gyámjuk, és az ő segítségével tudták megvásárolni ezt a telket.
Azt hiszem, apu rögtön elkezdett építkezni, mert 1944-ben, mikor a falut kiürítették a front miatt, akkor ez a ház, legalábbis egy része már kész volt. Az akkori viszonyoknak megfelelően két szobából, konyhából, előszobából és egy verandából állt. Elég nagy, szép telek volt hozzá, szőlő, gyümölcsfák, mindent telepített az édesapám. Az adásvételi szerződésben van egy záradék az 1939-es zsidótörvényre való hivatkozással. Abban az időben nem lehetett zsidóknak ingatlant szerezni. Ugyan a mi családunknak van egy zsidó szála, de a vonatkozó törvények szerint, miután a zsidóság csak anyai ágon öröklődik, nálunk ez a vérvonal elhalt, miután a zsidó származású dédnagymamám egy keresztény fiúhoz ment hozzá, és kikeresztelkedett, így apámék a legszigorúbb zsidótörvénynek is megfeleltek, nem számítottak zsidónak egy picike százalékban sem, legalábbis a törvénynek megfelelően. Sajnos az idevonatkozó iratok eltűntek, valószínűleg édesanyám megsemmisítette őket. A hatvanas évek derekán mikor ezt süldő lányként megtaláltuk, óriásikat kacagtunk, hogy Eugénia meg Manó, hogy lehet így hívni valakit? De félvén a retorzióktól, anyám valószínűleg megsemmisítette ezeket az iratokat.
Édesapám megőrizte az adásvételi szerződést, és amikor meghalt, az iratai között megtaláltuk. A nagybátyám, akivel apukám felesben vette meg a telket, akkor, 1940-ben kikorúnak minősült, de 1944 tavaszán betöltötte a huszonnegyedik évét, nagykorú lett, rögtön be is sorozták katonának, és még abban az évben ősszel, az akkori Jugoszlávia területén elesett. Haláláról csak egy papír érkezett a feleségének. A halála körülményeit, helyszínét, semmit nem tudunk. Egy kisgyerek maradt utána, az unokanővérem.
