TARZITIA NŐVÉR – Trencsényi Borbála története
Etus néniről csak ez a két fényképem van. Az egyik az Akadémián készült, amikor a “Világ Igazai” — vagyis a vészkorszakban zsidó embereket mentők számára a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet által alapított — kitüntetés átvétele után rendezett állófogadáson az izraeli nagykövettel beszélgetett. Magyarul, hiszen a nagykövet úr a Dob utcában gyerekeskedett…
A fotón nem “hallatszik” a kilencvenéves egykori apáca kislányosan üde hangja, délvidéki tájszólása, nem látszik huncut mosolya, nem érződik erős humora, életszeretete, természetessége. Az sem látszik, csak én tudtam, aki hatvanöt éve ismertem: a verőcei katolikus szeretetotthon egyhangúságából kiszabadulva igencsak élvezte a körülötte támadt nyüzsgést. A nagykövet azt kérdezte tőle a kóser szendvicsek fölött: „Miért tette?” Etus néni egyszerűen ezt válaszolta: „Mert módom volt rá.”
1944 őszén édesanyám Csengeri utcai házukban talált rá kedves tanítványa másfél éves kislányára. A gyerek apját már korábban elvitték munkaszolgálatra, nagyszülei a gettóban voltak, és — mint anyám a házmestertől megtudta — a kislány anyját előző nap elvitték a nyilasok. Anyám felnyalábolta a pokrócokba csavart kisgyereket, hogy menedékhelyet keressen neki valahol. (A mi családunk is ismerősöknél dekkolt már, mert a nyilas házmesterünktől menekíteni kellett félzsidó családunkat…) Egy ismerős pap olyan hírben állt, hogy lehet hozzá fordulni — ám kiderült, hogy figyeli őt a Gestapo. Irány a svéd Vöröskereszt — ám ott már talpalatnyi hely sem volt. Egy utcai információ nyomán a svábhegyi zárdába vitt az út, ahol több zsidó kisgyerek és felnőtt lelt menedéket — mindaddig, amíg karácsony előtt pár nappal egy nyilas razzia el nem vitte őket…
Az apácafőnöknő nem akarta befogadni a kislányt, mert már nem volt hely, és mert ilyen apró gyerekről való gondoskodásra nem voltak berendezkedve. És akkor — ahogy anyám mesélte —, egy kis szobából előjött egy fiatal apáca, Tarzitia nővér, és magához vette a kicsit, saját szobájában tartotta a razzia alatt is. Még két kislány és édesanyjuk életét sikerült akkor megmentenie — de az már egy másik történet…
Az Isteni Szeretet Leányai zárdáját 1950-ben a többi apácával együtt el kellett hagynia, az épületbe az ÁVH költözött be. Tarzitia nővérből Kuntich Etelka lett (nekünk Etus néni); először a dudari bányában kapott munkát, végül egy bakonyi kis faluban lett óvónő.
Az olaszfalui óvodát még életében róla nevezték el volt munkatársai. Akik azt se nagyon tudták annak idején, hogy apáca volt, azt meg aztán végképp nem, hogy 1944-ben mit tett. Ezt csak az Óvodai Nevelés című lap cikkéből tudták meg, a Jad Vasem-kitüntetés évében…
