NEKEM KÉT APÁM VOLT – Leányfalviné Gordán Ildikó története
Két kitűnő ember, tiszta szívvel, becsülettel, tele szeretettel, hűséggel.
Édesapám, Borsányi József százados a Ludovika Akadémia páncélos oktatója volt. Mikor diákjait soron kívül felavatták és a frontra küldték, ő is jelentkezett frontszolgálatra, pedig korábbi balesete miatt előzőleg felmentették.
Három hónapos voltam, amikor önként vállalt feladata során hősi halált halt. Az orosz állásoktól pár száz méterre egy kilőtt harckocsi sebesült vezetőjét akarta segélyhelyre szállítani. Már beemelte a sérültet a gépkocsijába, mikor a mellette robbant akna szilánkjától halálos fejsérülést szenvedett.
Talán nyolcéves lehettem, amikor én szaladtam ajtót nyitni két magas, barna kalapos, hosszú barna bőrkabátot viselő férfinek. Mire édesanyám odaért, már bent is voltak a lakásban. Ideges, kemény szavak – engem a konyhába küldtek a házkutatás alatt. Végtelennek tűnő idő után mentek el, többek között apám Browningját is elvitték, a tokja nélkül. Ez a szívemhez nőtt kis pisztolytok az egyik kapocs a csupán álmaimban látott édesapámhoz.
Nehéz évek voltak, amit mi, gyerekek természetesnek éltünk meg, de a tudatalattinkban, álmainkban ott voltak a nyomasztó képek. Édesapám és nagybátyám miatt gyanús elemként nyilvántartott táncpedagógus édesanyám nem kapott állást, fenntartásunkat albérlők befogadásával oldotta meg. Főzött, mosott, takarított, vasalt rájuk.
Egyik nap – éppen nem voltunk otthon, csak az albérlő lánykák – jött egy 24 órás kitelepítési parancs. A lánykák kétségbeestek, hogy mi lesz velük. Elmondták, milyen körülmények között élnek nálunk, mindezért mennyit fizetnek, mire a fiatal ÁVH-s azt mondta, utána néz, mert biztosan téves a parancs. Többé nem jelentkezett.
A család anyai ága úgy döntött, édesanyám kössön névházasságot, engem pedig adoptáltasson. Így kaptam második apámat, Gordán Jánost, aki régóta családtagnak számított. 1920-ban nagyanyám gyalog ment át a Szabadság hídon, amikor látta, hogy egy fiú be akar ugrani a Dunába. Leparancsolta, kikérdezte, hazavitte, megetette, majd úgy döntött, elkíséri az édesanyjához. Az igen szegény körülmények között élő édesanya boldogan beleegyezett, hogy fia elköltözzön, és inas legyen. Ettől fogva lett Gordán János a Krupka Filmlaboratórium laboránsa, és gyakorlatilag a család tagja.
Születésem óta ismertem, szerettem, becsültem, nagyon boldog voltam, amikor vállalta a névházasságot és adoptált. Az államosítás után nevelőapám kereste a helyét, végül az újonnan alakult Szivárvány Filmlaboratórium technikusa, majd laborvezetője lett. Munkáját számos oklevéllel, kitüntetéssel, nívódíjjal és a Munka Érdemrend bronz fokozatával ismerték el, amit tisztelettel őrzök.
