NEKEM KÉT APÁM VOLT – Leányfalviné Gordán Ildikó története

Két kitűnő ember, tiszta szívvel, becsülettel, tele szeretettel, hűséggel.

Édesapám, Borsányi József százados a Ludovika Akadémia páncélos oktatója volt. Mikor diákjait soron kívül felavatták és a frontra küldték, ő is jelentkezett frontszolgálatra, pedig korábbi balesete miatt előzőleg felmentették.

Három hónapos voltam, amikor önként vállalt feladata során hősi halált halt. Az orosz állásoktól pár száz méterre egy kilőtt harckocsi sebesült vezetőjét akarta segélyhelyre szállítani. Már beemelte a sérültet a gépkocsijába, mikor a mellette robbant akna szilánkjától halálos fejsérülést szenvedett.

Talán nyolcéves lehettem, amikor én szaladtam ajtót nyitni két magas, barna kalapos, hosszú barna bőrkabátot viselő férfinek. Mire édesanyám odaért, már bent is voltak a lakásban. Ideges, kemény szavak – engem a konyhába küldtek a házkutatás alatt. Végtelennek tűnő idő után mentek el, többek között apám Browningját is elvitték, a tokja nélkül. Ez a szívemhez nőtt kis pisztolytok az egyik kapocs a csupán álmaimban látott édesapámhoz.

Nehéz évek voltak, amit mi, gyerekek természetesnek éltünk meg, de a tudatalattinkban, álmainkban ott voltak a nyomasztó képek. Édesapám és nagybátyám miatt gyanús elemként nyilvántartott táncpedagógus édesanyám nem kapott állást, fenntartásunkat albérlők befogadásával oldotta meg. Főzött, mosott, takarított, vasalt rájuk.

Egyik nap – éppen nem voltunk otthon, csak az albérlő lánykák – jött egy 24 órás kitelepítési parancs. A lánykák kétségbeestek, hogy mi lesz velük. Elmondták, milyen körülmények között élnek nálunk, mindezért mennyit fizetnek, mire a fiatal ÁVH-s azt mondta, utána néz, mert biztosan téves a parancs. Többé nem jelentkezett.

A család anyai ága úgy döntött, édesanyám kössön névházasságot, engem pedig adoptáltasson. Így kaptam második apámat, Gordán Jánost, aki régóta családtagnak számított. 1920-ban nagyanyám gyalog ment át a Szabadság hídon, amikor látta, hogy egy fiú be akar ugrani a Dunába. Leparancsolta, kikérdezte, hazavitte, megetette, majd úgy döntött, elkíséri az édesanyjához. Az igen szegény körülmények között élő édesanya boldogan beleegyezett, hogy fia elköltözzön, és inas legyen. Ettől fogva lett Gordán János a Krupka Filmlaboratórium laboránsa, és gyakorlatilag a család tagja.

Születésem óta ismertem, szerettem, becsültem, nagyon boldog voltam, amikor vállalta a névházasságot és adoptált. Az államosítás után nevelőapám kereste a helyét, végül az újonnan alakult Szivárvány Filmlaboratórium technikusa, majd laborvezetője lett. Munkáját számos oklevéllel, kitüntetéssel, nívódíjjal és a Munka Érdemrend bronz fokozatával ismerték el, amit tisztelettel őrzök.

www.elevenemlekmu.hu

Köszönet a tárgykölcsönzőknek és történetmesélőknek:

BALASSA ANNA
BALÁZS BORBÁLA
BÁRÁNYI ILDIKÓ
BELEZNAY IBOLYA
BENCZE MARIANNA
CSAPÓ JUDIT
DEÁK KATALIN
DEMSZKY GÁBOR
ELŐD NÓRA
FAHIDI ÉVA
FISCHER ÁGOTA ÉVA
FÜLÖPNÉ WELTZ MÁRIA
GERÉB LÁSZLÓ
HÁTSZEGI GÁBORNÉ, JULIKA
HELLER MÁRIA (RÓZSA PÁL)
HELLER SÁNDORNÉ, MÜLLER ANIKÓ
HETÉNYI ZSUZSA
HODOSÁN RÓZA
KÁLLAI SZILVIA
KÁNAI GYULÁNÉ PEREDY GIZELLA
LEÁNYFALVINÉ GORDÁN ILDIKÓ
MARION REICHL
MOLNÁR BERNADETT
MOLNÁR-TARJÁN ERVIN
ORBÁN GYÖRGY
OSA ARCHIVUM
RÉKAI MIKLÓS
ROSTÁS PÉTERNÉ
SAÁD JÓZSEF
SARLÓS JÚLIA
SCHLEICHER VERA
SOIGNET MYRIAM
SOLT JÁNOS
SOLT ZSUZSA
SZEKERES-VARSA VERA
TERÉNYI ISTVÁNNÉ SULLAI VINCENCIA
TIBORI TIMEA
TÓTHNÉ RUDI MARGIT
TRAUTMANN MÁRIA
TRENCSÉNYI BORBÁLA
TRENCSÉNYI IMRE
TRENCSÉNYI LÁSZLÓ
VAJDA JÁNOS
VÁNDOR ANNA
VÁSÁRHELYI JÚLIA
VIDOR GABRIELLA

Köszönet a kiállítás létrejöttéhez nyújtott segítségért

ÁMENT GELLÉRT
BORBÁS ISTVÁN
HELLER MÁRIA
HOMÁNYI ZOLTÁN
HOMOKI ANDREA
KARDOS JÓZSEF
KATONA KLÁRA
LUKÁCS ANDRÁS
MOLNÁR ADRIENNE
PATAKI GÁBOR
PROSINGER LÍVIA
RÉNYI ANDRÁS
SOIGNET MARC
SZÉKELY KATALIN
TÓTH GERGELY MÁTÉ
TRENCSÉNYI BORBÁLA
TRENCSÉNYI KLÁRA
SARLAY BÉLA

ELEVEN EMLÉKMŰ CSOPORT
HERITAGE CONTACT ZONE
HUMÁN PLATFORM EGYESÜLET
POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET
OPEN SOCIETY ARCHIVES
XORXOR

Partnereink:
Castrum Peregrini, Amszterdam
Goethe-Institut, Marseille
Asociatia Timişoara Capitala Cultural Europeana, Temesvár
Eleven Emlékmű / Humán Platform, Budapest
Etz Hayyim, Hanía, Kréta
European University Institute, Firenze
Culture Action Europe, Brüsszel


www.heritagecontactzone.com