KVÁZI SZEMÉLYAZONOSSÁGI IGAZOLVÁNY – Fahidi Éva története
Kiállító: MILITARY GOVERNMENT OF GERMANY = NÉMETORSZÁG KATONAI KORMÁNYA
Szövege szerint nem személyazonossági, de hát akkor mi?
Azt írja, hogy foglalkozásom: EX HÄFTLING = VOLT FEGYENC
Állandó lakhelyem: KZ-LAGER, AUSCHWITZ = HALÁLTÁBOR
Jelenlegi címem: NIEDERGRENZEBACH
A kétnyelvű dokumentum azt is közli: „Jelen kártya birtokosa niedergrenczebachi lakosként van regisztrálva, amely helységet tilos elhagynia. Ezen korlátozás megsértése azonnali letartóztatást von maga után. A regisztrált személy köteles az igazolványt állandóan magánál tartani.” És még hozzáteszi: „Ez nem egy identitást igazoló dokumentum és nem ad jogot semmilyen kiváltságra.”
1945. 08. 21.
Aláírás: MAJOR DOWNING = DOWNING ŐRNAGY
Ez az irat netán az identitásomra kíván utalni? Megdöbbentő a szövetséges felszabadító, jelen okmányt kiállító hatóság empátiájának hiánya. Mindenesetre ezzel a papírral ülök majd visszafele a marhavagonban Németországból Debrecenbe utazva, huszadik születésnapomon, hallgatom a kerekek zenéjét, és egyetlen gratulációt sem kapok. Egy teremtett lélek nincs e földön, aki tudná: ma vagyok húsz éves!
Rossz előérzettel érkezem – teherautón – a szétbombázott debreceni állomásra, és mint az őrült, rohanok nagybátyámék közeli házához. A ház helyén bombatölcsér. Tovább rohanok, saját házam szomszédjánál jövök rá: túlrohantam saját, fel nem ismert házamon. A szomszéd háza olyan, amilyen szokott lenni, de az előtte lévő nem lehet az enyém!
Az én házamnak csinos, gondozott kertje van, rendhagyóan, finom, édes szőlő fut a falára, az oszlopain mászkálunk fel meg le, amikor rabló-pandúrt játszunk. Ezen az ismeretlen házon, ami ott áll a miénk helyén, minden idegen, elhanyagolt, koszos, szemétdomb van a közepén, itt senki nem lehet közülünk. A kapu ismerős, ott van a csengőgomb is, ahol szokott lenni, tudom, milyen hangot ad, ha megnyomom, tudom, meg kell nyomnom: szorongva megnyomom, és kijön egy idegen szörnyeteg. Izgatottan magyarázom, hogy ez az én házam, hazajöttem, eresszen be.
– Ide nem jön be – mondja –, nincs hely, annyian vagyunk. Menjen, ahová akar!
KVÁZI SZEMÉLYAZONOSSÁGI IGAZOLVÁNY – Fahidi Éva története
Kiállító: MILITARY GOVERNMENT OF GERMANY = NÉMETORSZÁG KATONAI KORMÁNYA
Szövege szerint nem személyazonossági, de hát akkor mi?
Azt írja, hogy foglalkozásom: EX HÄFTLING = VOLT FEGYENC
Állandó lakhelyem: KZ-LAGER, AUSCHWITZ = HALÁLTÁBOR
Jelenlegi címem: NIEDERGRENZEBACH
A kétnyelvű dokumentum azt is közli: „Jelen kártya birtokosa niedergrenczebachi lakosként van regisztrálva, amely helységet tilos elhagynia. Ezen korlátozás megsértése azonnali letartóztatást von maga után. A regisztrált személy köteles az igazolványt állandóan magánál tartani.” És még hozzáteszi: „Ez nem egy identitást igazoló dokumentum és nem ad jogot semmilyen kiváltságra.”
1945. 08. 21. Aláírás: MAJOR DOWNING = DOWNING ŐRNAGY
Ez az irat netán az identitásomra kíván utalni? Megdöbbentő a szövetséges felszabadító, jelen okmányt kiállító hatóság empátiájának hiánya. Mindenesetre ezzel a papírral ülök majd visszafele a marhavagonban Németországból Debrecenbe utazva, huszadik születésnapomon, hallgatom a kerekek zenéjét, és egyetlen gratulációt sem kapok. Egy teremtett lélek nincs e földön, aki tudná: ma vagyok húsz éves!
Rossz előérzettel érkezem – teherautón – a szétbombázott debreceni állomásra, és mint az őrült, rohanok nagybátyámék közeli házához. A ház helyén bombatölcsér. Tovább rohanok, saját házam szomszédjánál jövök rá: túlrohantam saját, fel nem ismert házamon. A szomszéd háza olyan, amilyen szokott lenni, de az előtte lévő nem lehet az enyém!
Az én házamnak csinos, gondozott kertje van, rendhagyóan, finom, édes szőlő fut a falára, az oszlopain mászkálunk fel meg le, amikor rabló-pandúrt játszunk. Ezen az ismeretlen házon, ami ott áll a miénk helyén, minden idegen, elhanyagolt, koszos, szemétdomb van a közepén, itt senki nem lehet közülünk. A kapu ismerős, ott van a csengőgomb is, ahol szokott lenni, tudom, milyen hangot ad, ha megnyomom, tudom, meg kell nyomnom: szorongva megnyomom, és kijön egy idegen szörnyeteg. Izgatottan magyarázom, hogy ez az én házam, hazajöttem, eresszen be.
– Ide nem jön be – mondja –, nincs hely, annyian vagyunk. Menjen, ahová akar!
