BÖRTÖNLEVÉL – Rékai Miklós története
„Szempontod legyen, édes Mamuskám, hogy az életet vigyük tovább…”
Apám 1950-ben WC papírra írta ceruzával ezt a levelet, szabaduló fogolytársára bízta, remélte, hogy csak a címzett fogja olvasni. Évekkel ezelőtt, amikor még jobban látszott, átírtam, így nem veszett el. A hozzá tartozó történeteknek számtalan ága-boga van, jórészt háborús és holokauszt történetek, amelyek ma is tartanak, új és újabb formát öltenek, más történetek próbálnak rájuk telepedni – ahogy az lenni szokott. Szóval az Eleven Emlékmű része.
Nem biztos, hogy a kiállítás céljára ez a börtönlevél a legalkalmasabb. Azért választottam mégis ezt, mert családunk ellentmondásos történetében a túlélés egyik lehetőségét, két egymásba kapaszkodó ember szerelmét villantja fel.
Amikor apámat letartóztatták, akkor ennek még nem volt világos indoka. A hatodik hadtest műszaki parancsnokát váratlanul érte az éjszakai házkutatás és letartóztatás. Az őrizetbevételi javaslatban az szerepel, hogy „részt vett a Szovjetunió elleni háborúban”, s hogy „Budapest védelmében” a magyar honvédség tisztjeként parancsot adott két budai vasúti híd felrobbantására, amit „az életrajzában elhallgatott”. A háborús részvétel azonban még akkoriban sem minősült bűncselekménynek. „Miért van ez?” – kérdezte apám az őrizetbevételi jelentés szerint.
A koncepció a következő három nap kihallgatásai során alakult ki. „Nagyon nehéz volt” – mondta évtizedekkel később megkínzatásáról. Hogy ez mit is jelent, elszólásokból, fájdalmas utalásokból sejlett föl. A kihallgatók elég tanácstalanok lehettek, mert katonai pályafutása alapján sehogy sem sikerült egy vádiratra való adatot összegyűjteni. Az első napon felvett kihallgatási jegyzőkönyvben két bekezdés is, mint valami fordított „vörös farok” szerepel, dühös kirohanások, amelyekben saját „fasiszta meggyőződését” és a „Szovjetunió elleni gyűlöletét” bélyegzi meg. Abszurd beszédhelyzet. Az is kiderült, hogy fiatalon a Turul szövetség tagja volt, ami ugyan igaz, de a kutyát sem érdekelte. Másnapra előkerültek a katonai perekből jól ismert koncepciós elemek, fegyverrejtegetés, a kiképzés hanyag vezetése, szolgálati titok megsértése. Innen már olajozottan működött a gépezet, harmadnapra már csak bajtársainak feljelentése maradt, hogy némelyikük iszákos, hanyag, lusta, nőcsábász, sőt halrobbantásra vetemedett, vagyis a Dunába dobott kézigránáttal halászott.
Amiről a fogoly és kihallgatói teljes egyetértésben hallgattak, az a keleti fronton töltött hónapok, amikor apám egy műszaki utánpótlást szállító munkaszolgálatos század parancsnoka volt. A magyar történetírás fehér foltja egészen a közelmúltig a magyar honvédség tevékenysége a keleti fronton, legalábbis ami polgári lakosságot ért atrocitásokat illeti. Az 1949 és 1953 között lezajlott katonai perekben egyetlen kivételtől eltekintve fel sem merültek háborús bűncselekmények. Komoly politikai érdek fűződött ehhez, hiszen a dicsőséges Vörös Hadsereg nimbuszát is alaposan megtépázta volna, ha a keleti fronton történtekre fény derül. Rettenetes képeket idézett fel apám, ha erről kérdeztem. Mindig úgy beszélt, hogy abból ne derüljön ki tette kivel, csak az, hogy mit. Csak néhány esetben árulta el a tettes kilétét, s csak egészen kivételesen, ha éppen ő volt az. Így volt részese a Soa-nak, miközben zsidó menyasszonya, az én anyám, bujkálva, rettegve várta őt haza. Elmaradt vallomását nekem kell előbb-utóbb megtennem.
Nehézséget okoz ítélkezés nélkül beszélnem családunkról. Nehézséget okoz, hogy ne csak áldozatként gondoljak a szüleimre. Úgy szeretném őket tisztának látni! Csak maszatolással tudnám ezt elérni. Apám perében a hazug vádak valódi bűnök elrejtésére is szolgáltak. A politikai célok érdekében konstruált valóság a korábban történtek tagadása is volt. A Soa nem ért véget a felszabadulással. Ott lüktet a koncepciós perekben, a ’konszolidációban’, hazug politikai rendszereinkben.
Mi közöm nekem ehhez az egészhez? Szeretnék kitérni a feladat elől. Ez nem lehetséges. Látszólag csak egyikük mellé állhatok, mindössze annyi a tét, hogy tudatosan, vagy tudattalanul teszem ezt. Melyikük mellé álljak? Kinek volt »igaza«?
Közös életük egy gyökereitől szabadulni akaró zsidó lány és egy árvaságára rossz politikai választ találó férfi szerelme volt. Ebből született a börtönlevél és ebből születtem én. Ez van.
