A VISSZAKÉRT NÁSZAJÁNDÉK – Váradiné Csapó Judit története
Apámék hárman voltak testvérek. Apám és bátyja munkaszolgálatosok lettek, mindketten túlélték. Apám kétszer szökött meg a munkaszolgálatból: először a németek fogták el, másodszor az oroszok. Végül gyalog jött haza. A bátyja is hazajött egy alkalommal munkaszolgálatból, de a csillagos házból, ahova bemenekült, a nyilasok másokkal együtt a Duna-partra terelték őket. Ott le kellett vetkőzniük. Ám, ahogy apám testvére mesélte, ő soha nem igyekezett előre állni egy sorban, és ez lett a szerencséje. Az öldöklés közben megjelent Wallenberg, és leállította a mészárlást. A megmaradtakat egy nagy házba vitték, ott kaptak ruhát, és mehettek, ahova tudtak. Apám testvére egy félig lebontott házban húzta meg magát, egy csöpögő csapból ivott, és az ott talált nyers tarhonyát ette. A fal egy résében talált egy aranygyűrűt, ennek nagyon megörült, mert azt remélte, evvel a háború után új életet kezdhet. Nem így lett. Mikor az oroszok megjelentek az utcában, ő boldogan lement eléjük, hiszen a megmentőket látta bennük, ám a gyűrűt ott rögtön elvették tőle.
De ez a történet nemcsak róluk, hanem Magda nővérükről is szól. Magda férjével, tizenkét éves kisfiával és a szüleivel Nyíregyházán élt. A férje a Malomipari Bank elnöke volt. 1944 júniusában az egész családot Auschwitzba hurcolták, és ott már az első napon meggyilkolták őket.
Magda, mielőtt elvitték a téglagyárba, küldött a két testvérének a munkaszolgálatba egy levelezőlapot, amin azt írta, hogy el kell menniük, a házzal minden rendben van, csak az ereszcsatornát kell még majd kitisztítani. A két fiú megértette a rejtett üzenetet.
A felszabadulás után ketten együtt elmentek Nyíregyházára. Magda házában már mások laktak. Apámék kértek az új lakóktól egy létrát, és azok elképedve nézték, ahogy a testvérek kivettek az ereszcsatornából egy befőttesüveget, ami tele volt vízzel, abban úszkáltak a családi ékszerek.
Az új lakók egy kis ütött-kopott bőröndöt is adtak apáméknak, amelyben egy tengeri csiga volt, egy monogramos hímzett asztalterítő meg egy ezüst étkészlet, azzal, hogy ez minden, ami megmaradt Magdától.
Időközben a szomszédságban híre ment, hogy megjöttek a Csapó fiúk, és jelentkezett egy szomszéd, hogy az ezüst étkészletet ő adta Magdának nászajándékba, de mivel, ugye, Magda már nem él, ezért kérné is azt vissza.
Apámék az étkészletet minden vita nélkül visszaadták. Az ékszerek már régen nincsenek meg, a csiga a vitrinemben van, a terítőt ma is használom.
Köszönet a tárgykölcsönzőknek és történetmesélőknek:
BALASSA ANNA
BALÁZS BORBÁLA
BÁRÁNYI ILDIKÓ
BELEZNAY IBOLYA
BENCZE MARIANNA
CSAPÓ JUDIT
DEÁK KATALIN
DEMSZKY GÁBOR
ELŐD NÓRA
FAHIDI ÉVA
FISCHER ÁGOTA ÉVA
FÜLÖPNÉ WELTZ MÁRIA
GERÉB LÁSZLÓ
HÁTSZEGI GÁBORNÉ, JULIKA
HELLER MÁRIA (RÓZSA PÁL)
HELLER SÁNDORNÉ, MÜLLER ANIKÓ
HETÉNYI ZSUZSA
HODOSÁN RÓZA
KÁLLAI SZILVIA
KÁNAI GYULÁNÉ PEREDY GIZELLA
LEÁNYFALVINÉ GORDÁN ILDIKÓ
MARION REICHL
MOLNÁR BERNADETT
MOLNÁR-TARJÁN ERVIN
ORBÁN GYÖRGY
OSA ARCHIVUM
RÉKAI MIKLÓS
ROSTÁS PÉTERNÉ
SAÁD JÓZSEF
SARLÓS JÚLIA
SCHLEICHER VERA
SOIGNET MYRIAM
SOLT JÁNOS
SOLT ZSUZSA
SZEKERES-VARSA VERA
TERÉNYI ISTVÁNNÉ SULLAI VINCENCIA
TIBORI TIMEA
TÓTHNÉ RUDI MARGIT
TRAUTMANN MÁRIA
TRENCSÉNYI BORBÁLA
TRENCSÉNYI IMRE
TRENCSÉNYI LÁSZLÓ
VAJDA JÁNOS
VÁNDOR ANNA
VÁSÁRHELYI JÚLIA
VIDOR GABRIELLA
Köszönet a kiállítás létrejöttéhez nyújtott segítségért
ÁMENT GELLÉRT
BORBÁS ISTVÁN
HELLER MÁRIA
HOMÁNYI ZOLTÁN
HOMOKI ANDREA
KARDOS JÓZSEF
KATONA KLÁRA
LUKÁCS ANDRÁS
MOLNÁR ADRIENNE
PATAKI GÁBOR
PROSINGER LÍVIA
RÉNYI ANDRÁS
SOIGNET MARC
SZÉKELY KATALIN
TÓTH GERGELY MÁTÉ
TRENCSÉNYI BORBÁLA
TRENCSÉNYI KLÁRA
SARLAY BÉLA
ELEVEN EMLÉKMŰ CSOPORT
HERITAGE CONTACT ZONE
HUMÁN PLATFORM EGYESÜLET
POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET
OPEN SOCIETY ARCHIVES
XORXOR
Partnereink:
Castrum Peregrini, Amszterdam
Goethe-Institut, Marseille
Asociatia Timişoara Capitala Cultural Europeana, Temesvár
Eleven Emlékmű / Humán Platform, Budapest
Etz Hayyim, Hanía, Kréta
European University Institute, Firenze
Culture Action Europe, Brüsszel