ARANYGYŰRŰ – Vajda János története
Van egy aranygyűrűm, amit ötven éve hordok. Érettségire kaptam az apáméktól. Az oldalán voltak kis bevésett minták, de ez már nagyrészt lekopott. Láttam már előtte is apám fiókjában, ott a zsebkendők alatt, volt ott egy vászonzacskó – én azt jól kikutattam gyerekkoromban –, és abban voltak tárgyak. Voltak benne néhány centis darabkák két vékony aranyláncból meg gyűrűk és valami régi ceruza. És én akkor tudtam már, hogy ezeknek mi a története, és ezekből a darabkákból lett az én gyűrűm.
Apám Kunhegyesen született 1912-ben. Aztán beköltöztek Szolnokra, és 1917-től ott laktak. Az apukája korán meghalt, és az anyukájával élt a három gyerek, volt egy nővére és egy öccse. Az öccsét munkaszolgálatosként kivitték a Don-kanyarba, és a család hamar megkapta a levelezőlapot, hogy a fiú hősi halált halt. Ugye, ásóval a kezében. Apámat elvitték munkaszolgálatra, így nem volt otthon, amikor Szolnokon összeszedték a zsidókat, és bevitték őket a gettóba; de azt tudta egy unokatestvére férjétől, hogy mielőtt elvitték őket, az anyja odament a sógorához, Arnold bácsihoz Öcsödre – őket akkor még nem vitték el –, hogy itt van ez a kis arany, mit csináljon, hova tegye, és akkor Arnold bácsi azt mondta, hogy fölteszi az ereszbe. Az én nagyanyámék, egy csoporthoz, Vágó Ernőékhez csatlakoztak, amikor a gettót kiürítették, nem tudom, miért, azt gondolták, hogy ott nagyobb biztonságban vannak, és nem maradtak Arnold bácsiékkal, a sógoráékkal, ezért őket elvitték Auschwitzba, ahol rögtön be a gázba… Arnold bácsiék viszont Ausztriába kerültek, és ők vissza is jöttek, mert ott csak dolgozni kellett, meg azért valami kaját mégis kaptak, nem arra ment ki a dolog, hogy kiirtsák őket. Tehát ők hazajöttek. És amikor az apu Mauthausenből, mert megúszta, hazajött, először elment Szolnokra, de ott nem volt senkije, akkor rokonokhoz ment, és így jutott Öcsödre, és akkor az Arnold bácsi azt mondta, várjál csak, Bandikám… és akkor felnyúlt az ereszbe, és levette onnan azt a vászonzacskót.
De a történet még folytatódik. 1945, infláció, az apu följött Pestre, mert Szolnokon nem volt senkije, és akkor azért, hogy szállást kapjon, kaját kapjon, ezt a láncot „ette meg”. Akkor úgy fizettek, hogy mindig levágtak belőle egy kicsit. Ez egyébként egy családi örökség, én is úgy gondolom, hogy ha baj van, az aranyban lehet bízni. Annyi maradt ezekből a láncokból, amit én az apámnak ebben a kis zsákjában találtam, és ebből lett később az aranygyűrűm.
