NÉGY CSALÁDI EMLÉK – Balassa Anna történetei
Újévi üdvözlet
1939-40 szilveszter. Jó humorú nagyapám ezt a szellemes kis kártyát küldte barátainak és üzletfeleinek, felhíva figyelmüket arra, hogy a beköszönő 1940-es év — „szökőév”, amikor szökni még lehet és érdemes. A képeslapba hártyapapíron kitűnő karikatúra-önarcképet tett, rajta huncut kis mosollyal, majdnem mintha a korabeli antiszemita bulvárlap, a Der Stürmer gúnyrajza lenne. Nyomdász volt, az Általános Nyomda művezetője, a Friss Újság kiadója, igen megbecsült szakember.
Lányok fotója
Három lánya közül a legidősebb, Ibolya, élt is a szökés lehetőségével, Ausztráliában talált férjet és új hazát. Az 1923-ban készült fotón középütt könyöklő Aliznak nem volt ilyen szerencsés a sorsa, ő „nem jött vissza Auschwitzból”. És „ottmaradt” gyönyörű, ötéves kislánya, Juditka is. Ezeket a szemérmes kifejezéseket használtuk a tömeggyilkosság körülírására évtizedeken keresztül a háború után. A képen a legkisebb leány Vera, akit Ravensbrückben elgázosított szülőanyám helyett választott édesapám, miután ők élve jöttek vissza Mauthausenből.
Képtelen Családi Híradó
Kordokumentum 1946-ból. Nyomdász nagyapám, kijátszva a levelezést korlátozó intézkedéseket Képtelen Családi Híradót szerkesztett, a legapróbb Diamond betűkből kiszedve. Így tartotta a kapcsolatot Ausztráliában élő lányával. Sajnos az eredeti nyomtatvány elkallódott.
Imakönyv Ausztráliából
Ezt az imakönyvet a pótmamám, Vera használta kisiskolásként a Zsidó Gimnáziumban, ő adta útravalóul Ausztráliába utazó nővérének, abban a tudatban, hogy talán soha többé nem látja viszont a testvérét. Ibolya halála után csomagban érkezett vissza a könyve, az elmúlt félévszázad megviselte, lapjaira hullott szét. Beköttettem, ereklyeként őrzöm.
