SVÁB NAGYANYÁM ÖRÖKSÉGE – Balázs Borbála története
Díszszekrényke porcelán gyűszűkkel
A gyűszűkészletet a dédnagymamámtól kaptam 1983-ban. Emlékszem, hogy az Astoriában lakott, ott látogattuk meg. Azt hiszem, akkor láttam először és utoljára az anyai dédnagymamámat, aki után a nevemet is kaptam. Akkor még nem értettem, hogy ő és a nagymamám milyen nyelven beszélnek, és azt sem értettem, kik azok a nénik és bácsik, akik szintén ezt az idegen nyelvet használják, és olyan furán beszélnek magyarul. Hogy mi történt velük és a nagykovácsi svábokkal, csak 1990-ben tudtam meg nagy vonalakban, a nagymamám temetése alkalmával.
2016-ban pedig rábukkantam a nagykovácsi ki-és betelepítésekkel kapcsolatos összes megmaradt dokumentumra. Ezek megcáfolták minden eddigi történelmi ismeretemet a témáról és a korról, és az emberi természetbe vetett, addigra amúgy is elég kicsire zsugorodott, maradék hitemet szintén.
Ékszeres dobozka fából, benne régi ékszerek
Az ékszeres dobozka a nagymamámé volt. A dédnagymamám és a nagymamám személyes történetét csak 2001-ben tudtam meg a nagymamám egyik testvérétől Németországban. Kiderült, hogy a nagymamám édesapja nem azonos a többi testvére apjával. Az ő apját kocsmai verekedésben leszúrták, mielőtt megszületett volna. Szét akart választani két verekedőt.
A nagymamám nem ismerte az apját, az édesanyám nem ismerte a nagyapját. Még a nevét sem tudták, a dédnagymama soha nem árulta el. Mire 2016-ban kiderítettem, már egyikőjük sem élt, hogy elmondhassam nekik, volt apjuk és nagyapjuk – volt neve (Pfitzner Ferenc), kora (21 év), munkája (napszámos), élete és halálának oka (szúrt seb a mellen).
Dédnagymamám írta a nagymamámnak:
“Edes családom.
Teri Josi és Juditgám
sok sok Üdvözlet
Szüleitről és testvéreitről
Edes lányom csak
egy szót irjál. nem
pirom már soká
mert nem monthatom ki hogy mi fály”
Iskolai füzet és határidő napló
Megőriztem édesanyám egyik iskolai füzetét és egy határidőnaplót, amit a szüleivel arra használtak, hogy kis üzeneteket hagyjanak benne egymásnak.
Néha elmehettek meglátogatni a nagymamám testvéreit és édesanyját Németországban, de egyikőjüknek mindig itthon kellett maradnia, nehogy disszidáljanak. Így hát a németországi fényképeken mindig kettesével láthatóak: nagymamám és anyukám vagy nagypapám és anyukám vagy nagymamám és nagypapám.
Édesanyám a nagymamám halála után talált vissza a családjához. Mióta ő nem él, én megint elvesztettem őket – akik elűzték a családom egyik felét, hetven évvel későbbre elérték céljukat: sikerült minket végleg elszakítani egymástól.
