EGY KATONA TÁRGYAI – EMLÉKTÖREDÉKEK – Tibori Timea története
Egy katona használati eszközei – kevés kivételtől eltekintve – egyszerűek, praktikusak, esztétikai értékük csekély, de a hozzájuk tapadó történetek, érzelmek átlényegítik a silány anyagú tárgyakat.
Nagyapám, vitéz Molnár Mihály, akinek fontosabb életeseményeit T. Kiss Tamás örökítette meg,(1) a huszadik század minden sorsfordító eseményét, embert próbáló kataklizmáját megélte: ifjúként az első világháború hőse és hadirokkantja lett, majd tovább szolgált a második világháborúban, 1956-ban pedig egy dél-magyarországi faluban a munkástanács elnöke volt. Vitézi birtokain mintagazdaságot létesített, amelyet folyamatosan gyarapodó szaktudásával irányított, korszerű szellemben, gépesítve, környezetében mintát adva. De hasonlóképpen viselkedett sorozó tisztként, bajtársként, családapaként és nagyapaként. Sorsa azt példázza, miként alakította a történelem egy ember életét a huszadik század kezdetétől a hetvenes évekig, hogyan tették lehetetlenné a hatalmi tényezők változásai életpályája kiteljesedését.
Az ötvenes évek elején nekem, a kisgyereknek a kitelepítés, a virágzó gazdaság tönkretétele, a gépek elvétele, a vitézi birtokról száműzés egy tanyára mást jelentett: hosszú vonatozást, gyaloglást a vágyott nagyszülői ölelésért, a természetközeliséget. De jelentette a különleges ízeket, zamatokat, illatokat is, az állatok szagát, az időjárás változását, elemi erejét, az esti beszélgetéseket, énekléseket, a szomszédok egybegyűlését. Történetek, sorsok, távoliak és közeliek, benne ismerős és ismeretlen szereplőkkel, jellemekkel. Vályogház, petróleumlámpa, kukoricaszár a kemencében, végtelen kártyapartik, bagófüst, meg a személyes vallomások, hol csak tőmondatokban, hol megállíthatatlan szófolyamként.
Mi kerekedett ki mégis mindebből? Egy karakán, céltudatos, a rendet és az élhető életet egyformán szerető, szorgalmas és folyton alkotó ember személyisége, akit közvetlen és tágabb környezetében egyaránt tiszteltek, szerettek. Haláláig ő volt mindenki őrnagy ura és a pótolhatatlanul szeretetteljes, óvó, ölelő nagyapa.
A kiállított tárgyak éppúgy összeforrtak az életével, mint a családjáéval: ifjabb Molnár Mihályéval, aki ugyancsak tragikus sorsú elszenvedője lett a huszadik század történelmi eseményeinek.(2)
Meghatározó az a felmenőimhez, illetve e tárgyakhoz kapcsolódó történet, amely hétéves koromtól elkísér. 1957. tavaszi fogvatartás, magánzárka, csöpögő vízcsap, arculütés, majd az augusztusi bírósági tárgyalás, ahová tévedésből mindkét Molnár Mihályt, apát és fiát elővezették, majd nagyapám felmentése, mivel egy egész falu felvonult a tárgyalására. Érték, szabadság, demokrácia, helytállás – a hívószavak.
(1) T. Kiss Tamás: Frontvonalban. Molnár Mihály élete dokumentumok tükrében. Belvedere Meridionale, Szeged, 2013. 297 o.
(2) Lásd erről több tucatnyi naplóját, valamint a vele készült életútinterjút. Készítette Molnár Adrienne 1994-ben, 1956-os Intézet–OHA, 579. sz.
